A szomszédos kijevi járat szintén várakozik.
A felszállás előtt közvetlenül. A kockás része a képnek én vagyok, a bal felső fekete az a telefon, a repülőgép pedig egy francia gép, nem sokkal előbb érkezett.
Lent még teljes éjszakai sötétség volt, hat-hét perc emelkedés után kibukkantunk a felszínre, itt meg már jön a reggel. Hét óra körül járunk és lassan kilépünk a londoni időzónából is.
A hófelhők a csatorna felett.
Hamarosan feljön a nap.
Keletre tartunk, szemben velünk a nap, ebből balra fent látszik már a pirosság.
Felkelt.
Még jobban felkelt. Lent maradtak a hófelhők.
Cápaként hasít a gépünk a felhőtengerben. A képzavar le is fagyott az ablaküvegre.
Gyanúsak azok a foltok. Ott felhőszünet van.
Tanakodtam, mi lehet ez. Reméltem, hogy majd megyünk közelebb és akkor jobban látszik.
Az Alpok fölött vagy mellett járunk, hát persze.
Itt az áruló bizonyíték, a hegyszög kiböki a zsákot.
Ott hátul ismét.
A leszálló kanyar kezdődik a schwechat-i reptér felett. Éppen kiestünk a felhőkből...
Hát ez az a bizonyos "térkép e táj"
Erről meg a "Mesél a bécsi erdő" jutott eszembe.
Láttam magaslest és faházikót is, a szabad szem jobb, mint az optika. Száguldó szarvasra vadásztam, de idén megúszták.
A fenyőktől borostás a hegytető.
Itt már vártuk, hogy jöjjön a kerék zaja...
A Nagy Zutty utáni pillanatok.
Fékezőlemezek a szárnyon. Mint egy felborzolt sárkányszárny. Illetve homályos fizikatudásom szerint itt most a felhajtóerő lehajtó éppen.
A kék gép ránk vár, hogy eltakarodjunk a pályáról. Ő megy, mi jöttünk, a kifutópálya-labirintusban nagy a hely.
Gurulás közben találkoztunk egy gépcsontvázzal. Szegénykét még mindjárt megsajnálom, olyan lehet, mint Santiago cetje. Ez már nem száll fel, belefogyott a várakozásba...
Valamilyen madár alakú hófolt. Avagy Nils Holgersson is erre jár, ha nyaral...
Most már közel a kiszállás, beértünk abba az udvarba, ahol már a gépek gyomrába látni...
Majd egyszer egy ilyennel is kell mennem...
