Boldog Zélie és Louis Martin, a szülők. Leonie, Celine, Szent Teréz, Pauline, Marie.
Kis Szent Teréz által festett miseruha, az Édesanyja ruhájából készült. Az anyaga nehéz brokát, színe sötétzöld. Középen a Szent Arc, körbefonva szőlóindákkal és fehér virágokkal. Az alján a két összefonódott rózsa jelképezi a Szülőket – Louis és Zéli Martin, fölöttük a két liliom a két legidősebb nővért – Marie-t és Pauline-t jelképezi, akik Kis Teréz előtt már együtt vannak a Lisieux-i Kármelben. Közvetlenül a Szent Arc alatt levő liliom Céline-t jelkipezi, aki Édesapjuk halála után lépett be szintén a Lisieux-i Kármelbe. Közvetlenül a Szent Arc jobboldalán levő liliom Leonie nővérét jelképezi - aki vizitációs apáca lett, baloldalt pedig Kis Szent Teréz önmagát örökítette meg, mintegy elfátyolozva Veronika Kendője által, nem látszik teljesen. A négy virágbimbó jelképezi a négy elhunyt kistestvért: Helene, Melanie, Joseph és Jean. Mindegyik gyermeknek a Mária keresztnevet is adták, függtelenül atól, hogy lány volt-e vagy fiú.
Kis Szent Teréz festménye Celine-nek, 1892
Kis Szent Teréz festménye, kettősoldalú szentkép.
Kis Szent Teréz festménye: A Kisded Jézus álma
Lisieux-i Szent Teréz levele. Magyarul itt olvasható: http://kis-virag.blogspot.com/2010/09/jezus-hazassagi-szerzodese-celine-nel.html 1896. február 24. Geneviéve nővér (Céline) fogadalma előestéjén a Szent Arc képével lepecsételt borítékot talált a cellájában. A borítékban Céline címerével és jelmondatával („Aki veszít, nyer.”) díszített pergamen volt, e szöveg kíséretében.
Kis Szent Teréz címere, amit saját maga tervezett és festett.
Kis Szent Teréz által festett cibórium-takaró.
A TOURS-i Szent Arc, Kis Szent Teréz kedvence.
Kis Teréz 12 évesen, 1885. május 26-án tagja lett a Szent Arc Testvériségnek.
Sainte Face Tours
Kis Szent Teréz 3 évesen.
Celine és Teréz.
Kis Szent Teréz 8 évesen.
http://kis-virag.blogspot.com/2010/11/pranzini-elso-gyermekem.html A fotó bal felső sarkában Pranzini képe látható, és halála előtt ezt a feszületet csókolta meg háromszor.
Kis Szent Teréz spirituális testvére: P. Roulland.
Kis Szent Teréz munkáiból.
Kis Szent Teréz spirituális testvére: Belliere abbé.
Kis Szent Teréz szobra a Lisieux-i Kálvárián.
Kis Szent Teréz szobra egz lisieuxi magánkertben.
Kis Szent Teréz szobra a Cserjés kijáratánál.
Kis Szent Teréz szobra a Lisieux-i Kármelben.
Kis Szent Teréz érem. 17x20 mm.
Céline (a nővére) festménye Terézről.
Kis Szent Teréz ikon. Budapesti Kármel.
Kis Szent Teréz ikon, angol Kármel: http://www.carmelite.org/index.php?nuc=all&id=77
Kis Szent Teréz ikon, Lisieux-i szentély. http://www.therese-de-lisieux.catholique.fr/?lang=fr
Kis Szent Teréz vándor-relikviái.
Boldogasszony Templom Alencon-ban, itt keresztelték meg Kis Szent Terézt. Forrás: wikipedia.
Itt keresztelték meg Kis Szent Terézt.
Kis Szent Teréz rekonstruált jászola.
Mosolygó Szűzanya - Cserjés
Kis Szent Teréz levágott haja, mikor a Kármelbe lépett.
Lisieux-i Kármel. Kis Teréz elsőáldozási ruhája és az öltözék, melyet Kármelbe lépéskor viselt.
Kis Szent Teréz szobája Lisieux-ben. Elsőáldozási ruhácskája is látható, melyet Alencon-i csipke díszít.
Lisieux-i Kármel. Kis Szent Teréz elsőáldozási ruhája. Az ruhácska alatt egy feszület látható, melyet Léonie-től kapott elsőáldozása alkalmával. Halálos ágyán megcsókolta és Belliere abbéra hagyományozta.
Kis Szent Teréz rajzos-festős eszközei
Kis Szent Teréz munkacipői, eszközei.
Kis Szent Teréz cipője, rajta festett nád.
Kis Szent Teréz ruházata
Jeanne d'Arc-ot 1894 január 27-én avatták szentté Rómában, ennek a tiszteletére Kis Szent Teréz írt és megszervezett egy színdarabot, ebben a ruhában ő volt a hősnő, majd 1895 januárjában is írt Jeanne d'Arc-ról egy színdarabot, a Kármelben adták elő, a nőverekkel és a nővérek előtt.
Kis Szent Teréz mint Szent Jeanne d'Arc.
Céline festménye: "Szent Jeanne d'Arc bátorítja Terézt", 1909.
Lisieux 2009.
Kis Szent Teréz ereklyéi, Lisieux.
Kis Szent Teréz vándor-ereklyéi.
Lisieux-i Szent Teréz Bazilika. Forrás: wikipedia.
Lisieux-i Szent Teréz Bazilika. Kripta.
Cserjés.
Lisieux-i Szent Teréz Bazilika.
Lisieux-i Szent Teréz Bazilika. Mozaik a kriptában.
Kis Szent Szent Teréz ereklyéi.
Az 5 Martin nővér.
Pauline Martin. http://www.martinsisters.org
Marie Martin. http://www.martinsisters.org
Leonie Martin 20 évesen. http://www.martinsisters.org
Céline Martin. http://www.martinsisters.org
Céline és Leonie az Édesapjukkal. http://www.martinsisters.org
A Martin Család.
Cserjés. Sok más XIX. századi házhoz hasonlóan, a Martin család otthona is sokkal kisebb belülről, mint ahogy első látásra elképzelnénk. A lépcsőház például annyira szűk, hogy csak egy ember számára biztosít helyet.
A Cserjés. Forrás: wikipedia.
Cserjés. Szent Teréz kis kertje.
Egy a sok ösvény közül, melyeken Teréz gyakran sétált édesapjával.
A Cserjés ma.
Cserjés. Kis Szent Teréz kéri az apját, engedje a Kármelbe lépni.
Cserjés. Teás készlet és piknik felszerelés.
Cserjés. A családi ebédlőt szinte változatlanul láthatjuk. Középen az óra Louis Martin munkája.
A Martin család ebédlője. A Lisieux-i Saint-Jacques templom, múzeumi kiállítás.
Cserjés. Kis ágy, melyben Teréz betegen feküdt és a Mosolygó Szűzanya (Notre Dame du Sourire) szobrának másolata (az eredeti a Lisieux-i Kármelben található). http://kis-virag.blogspot.com/2010/03/szent-szuz-elragado-mosolya.html
Cserjés. Szent Johanna szobra Kis Szent Teréz ágyával szemben.
Cserjés. Kalitka, melyben Kis Szent Teréz a kedvenc kanáriját tartotta, sakk, feszület és írótábla.
A Martin szülők: Zélie & Louis.
Zélie Martin, az Édesanya.
Alencon-i csipke, ilyennel dolgozott a Martin házaspár
Alencon-i csipke
Louis Martin, az Édesapa.
A Martin házaspár relikviáriumán található, Kis Szent Teréz által festett modell után készült (ld. a miseruhát)
A szülők: Boldog Zélie & Louis Martin ereklyetartója.
A Cserjés nyáron... 2010.
Kis Szent Teréz írásaiban emlegetett személyek. A Lisieux-i Saint-Jacques templom, múzeumi kiállítás.
A Martin család. A Lisieux-i Saint-Jacques templom, múzeumi kiállítás.
Kis Teréz szerette az Úrnapi körmenetet, virágokat szórt a az Oltáriszentség előtt. Korhű rekonstruálás - a Lisieux-i Saint-Jacques templomban, múzeumi kiállítás.
A Martin család korabeli fiákerben. A Lisieux-i Saint-Jacques templom, múzeumi kiállítás.
Kis Szent Teréz játékai. A Lisieux-i Saint-Jacques templom, múzeumi kiállítás.
Zélie Martin korabeli ruha. A Lisieux-i Saint-Jacques templom, múzeumi kiállítás.
Honfleur - tengerparti város Lisieux közelében, Mária-kegyhely, ahová a Martin család gyakran elzarándokolt Kis Terézzel.
Utcarészlet Honfleur-ben. Tengerparti város Lisieux közelében, Mária-kegyhely, ahová a Martin család gyakran elzarándokolt Kis Terézzel.
Honfleur-i kegytemplom. Honfleur tengerparti város Lisieux közelében, Mária-kegyhely, ahová a Martin család gyakran elzarándokolt Kis Terézzel.
Honfleur-i kegytemplom Mária-szobra. Honfleur tengerparti város Lisieux közelében, Mária-kegyhely, ahová a Martin család gyakran elzarándokolt Kis Terézzel.
Honfleur-i kegytemplom - harangok. Honfleur tengerparti város Lisieux közelében, Mária-kegyhely, ahová a Martin család gyakran elzarándokolt Kis Terézzel.
Honfleur: a legenda szerint, egy olyan lakós szobra, aki a többi halásszal ellentétben, nem akarta Máriát tisztelni, sem segítségét kérni, ezért a bűn átjára lépett, megjárta és kínok közt halt meg. Honfleur egy tengerparti város Lisieux közelében, Mária-kegyhely, ahová a Martin család gyakran elzarándokolt Kis Terézzel.
Zélie és Louis Martin relikviái.
Louis Martin által feljánlott főoltár a Lisieux-i Szent Péter templomban.