Pétervár címere a kétfejű sas.
Pétervár és a sasok. A kétfejű sast ábrázoló címer nem egyedi. Gondoljunk csak a sógorokra!
2007. március 5-e. Délelőtt 11 fele. Valahol az Alpok felett.
A repülőút körülbelül 5 órás volt, mivel átszállással mentünk Lufthansaval Frankfurton keresztül. Ez itt már a nagy Oroszország.
Néva, hát nem csodaszép?
Délután, amint leraktuk a bőröndöket, azonnal indultunk a bankba pénzt felvenni, illetve váltani. Második megdöbbenésem alkalmával készítettem ezt a képet (a repülőtérről nincs kép.) Orosz fiú hóesésben, jégkrémmel a kezében. Ez ott teljesen természetes! Nyevszkijen sétálva 50 méterenként találkozunk egy jégkrémes bódéval. Nyáron még sűrűbben.
Második napunk. Kórház. Idekint a folyosó még elviselhető. Odabent nem. AIDS teszt. Az ápolónőn nem volt kesztyű, s csak megszúrták az ujjunk. Meg kell jegyeznem, az első napokban teljes körű ellenőrzés alatt voltunk. Diana az ottani kísérőnk, ha megérkeztünk vagy elindultunk valahonnan azonnal telefonált. Jelentések, ellenőrzések.
14 nő és egy férfi. Második délutánunk a konzulátuson. Felfújva, kipofozva, megfélemlítve... nem kell mindent elhinni. Az utóbbi években rengeteget fejlődött a város közbiztonsága. A négy hónap alatt soha semmilyen atrocitás vagy kellemetlenség nem ért minket az utcákon.
Egy héttel a megérkezésünk után készítettem ezt a képet. Fogalmam sem volt, hogy jutottunk ide. Akkor még nem tudtam, hogy ez a Palota tér. Egyszerűen lebilincselt az érzés, ez a monumentalitás. Hányszor halljuk filmekben azt az elcsépelt mondatot: úgy érzem, valami nagy részese vagyok. Nem szeretem ezeket a mondatokat, de ott, akkor én is ezt éreztem.
A Nyeszkijen, ha lefele sétálsz a Néva felé jobb oldalt lesz egy átjáró a Palota térre. A boltív nem más, mint a Vezérkari épület diadalíve.
Palota tér. Hatalmas. A legnagyobb tér, amit valaha láttam. Hűvösebb időben csak sétáló emberekkel találkozni, de ahogy bejön a jó idő, rengeteg görkoris, bicajos lepi el a teret. Nincs annál jobb, mint száguldozni és cikázni a biciklivel. Tollasozáshoz nem ajánlom. Nagyon szeles.
Az imádott Sándor-oszlopom. A tér közepén helyezkedik el. 704 tonnájával a világ legnagyobb diadaloszlopa, amit egyedülállóan önmaga tart meg. Nincs semmivel rögzítve a talajhoz. 1832-ben állították fel a Napóleon feletti győzelem emlékére. Az októberi forradalom után az angyalt ki akarták cserélni Leninre. Szerencsére a terv megbukott az akkori művelődési népbiztosnak köszönhetően. Itt hozzáteszem, nagyon képzett és nagyon jó kulturális minisztereik vannak, ami a gondolkodásuknak és a hihetetlen kultúra szeretetüknek köszönhető. Tanulhatnánk tőlük! Náluk mindennél fontosabb a kultúra.
Az Ermitázs bal sarka és a Tengerészeti Akadémia.
A háttérben látható a Vezérkari épület, amelynek diadalíve szintén -akárcsak a Sándor-oszlop-, a Napóleon feletti győzelemnek állít emléket. Ne csodálkozzunk azon, hogy ennyit szentelnek ennek az eseménynek, sőt mondhatjuk kulcsfontosságú történelmi momentumnak. Egy olyan sereget győztek le, s egy olyan hadvezért, akit Európa megállíthatatlannak tartott. Ehhez fogható győzelmet, csak a nácik felett arattak. Mindkét eset nagymértékben meghatározta Oroszország további történelmi és kulturális cselekedeteit. Az épületet Carlo Rossi tervezte 1819-1829 között félkör alakban építették. A sárga-fehér épület jó kontrasztot alkot az Ermitázs, néha túlzottnak mondható színpompájával. A nyugati szárnyban már az Ermitázs található, de a keletiben még mindig a hadsereg uralkodik :)
Orosz katonai egyenruha. Soha nem értettem azokat a nőket, akik meg vannak őrülve az egyenruha látványától. Nem értettem mi lelkesíti őket ennyire. Ma már tudom!!! Nem elölről néznek ki benne jól, hanem HÁTULRÓL. Istenien kihozza a formáikat. Egyszer a Mars-mezőn sétálva abban a szerencsében részesültem többedmagammal, hogy egy tucat egyenruhás között vezetett az utam. Bizsergető érzés volt :)
Minden ünnep alkalmával hatalmas katonai felvonulások vannak. Hozzá tartozik a mindennapjaikhoz. Igazából mi magyarok, akiknél már hadkötelezettség sincsen el sem tudjuk képzelni mit jelent. Rengeteg a katona még több a tengerész. Minden egyes nap találkozni velük, és bármennyire is nem foglalkozik velük az ember, a háttérben erőteljesen képviselik az államhatalmat.
SZGyeny Pobedi, azaz a Függetlenség napja, május 9-e. Hihetetlen látvány. Ezek még csak az előkészületi munkálatok, de már sejtették a nagy banzájt.
Május 9-én a SZGyeny Pobedin hömpölyög a tömeg a Nyevszkij proszpekten. Először félelmetes látvány volt, de egész jól belejöttünk. Mindenki sétál, ki tudja hova tart ez a rengeteg ember. Hatalmas népünnepéj ez náluk, azt hiszem semmihez sem hasonlítható. Anna Ahmatováék jól érezték, amikor kiverték a németeket, hogy hatalmas tettre volt képes az orosz nép. Jól látták a változást, amely a világra köszönt, és büszkék lehettek önmagukra. Ez a büszkeség azóta sem lohadt le.
A csodálatos Téli Palota és benne az Ermitázs. Bevallom, amikor először megláttam nem nyűgözött le. Aztán megismertem a történetét, ahogy hétről hétre ellátogattunk a múzeumba, egyre jobban a hatalmába kerített. Olyan nagy és elsőre olyan szikrázó, hogy szinte bántja a szemet, pedig a tér felőli oldalról közelítettem meg (a Névára néző oldalnak sokkal világosabb és rikítóbb zöld színe van, mint a belsőnek. A belső bársonyosabb és melegebb). A zöld árnyalatain kívül még két szín ékesíti. A fehér és a szobrokon az arany.
A palotát Bartolomeo Rastrelli építette 1754 és 1762 között I. Erzsébet megrendelésére. Az épület egészen 1917-ig a cári család lakhelye volt. Az oszlopokkal, stukkókkal bőségesen díszített homlokzat, amelynek egyedi arculatai vannak hűen tükrözik Rastrelli egyéniségét. A belső tér hihetetlenül sokszínű. Már az első emeletre vezető lépcső teljesen lenyűgözi az embert.
Az Ermitázs Múzeum nem egyetlen épületben található. Ide tartozik a Kis (amelyet II. Katalin épített, mert túl nagynak és tágasnak találta a Téli Palotát, ezért közvetlenül mellé felhúzatott egy kisebb vityillót), Régi és az Új Ermitázs. Több mint 2,7 millió műtárggyal rendelkezik, amelyekből helyhiány miatt, csak 65 ezret láthatunk. A négy hónap alatt is nehéz volt végignézni! Soha ne induljunk el térkép nélkül. Odabent mindenki beszél angolul, németül, de franciául is. Ne egy szokványos múzeumot képzeljünk el, és ne akarjuk egy nap alatt végigjárni. Rengeteg emberrel találkozunk, még több diákkal, akik különböző vetélkedőkön vesznek részt és egyetemistákkal, akik a földön ülve másolják a képeket.
Kedvenc elmebajunk, amely a turistaszezon kezdetétől ellepi a tér szélét. Mobilvécé busz formájában :) Drága, kényelmetlen, kicsi és átlátszó.
Az Ermitázs mellett álló Dvorcovij moszton át eljutunk Pétervár központjába a Vaszilij-szigetre. A képen a tőzsde épületét láthatjuk, amelyet 44 dór oszlop vesz körül. Egyébként 1939-től a Központi Haditengerészeti Múzeum található benne.
A Vaszilij-szigetet ajándékozta Péter barátjának Mensikovnak, de visszavette, amikor 1771-ben Leblond francia építész bemutatta Péternek Pityer ideális építési tervét, amiben ezt a szigetet jelölte meg központnak. A terv elbukott, mivel az összes közül ez bizonyult a legmocsarasabbnak. Ennek ellenére mértani pontossággal van megszerkesztve, számozott utcái vannak és mindene derékszöget zár be. A kép két oldalán jól láthatók a piros Rostrum oszlopok.
Az egykori tőzsde előtti parkban a félköríves Sztrelkán helyezkedik el a két Rostrum oszlop. Mint a nevükből is ered az oszlopokat a rómaiak a hajóorrok elejére szerelték, hogy az ellenséges hajókat be tudják vele törni. Szentpéterváron a magasba törnek. Ha nem törnek, akkor legalább világítaniuk kellene, de soha nem tették.
Az oszlopok talapzatain a négy nagy orosz folyót, a Volgát, a Névát, a Dnyepert és a Volhovot megszemélyesítő allegorikus szoboralakok ülnek.
Melyik szobor melyik alakot ábrázolja, azt sajna nem sikerült megfejtenünk.
A Szterlka parkja a legkedveltebb hely a városban. Itt írta Anna Ahmatova "Vposzlednij raz mi" című versét, itt üldögélt Puskin, ide vannak felállítva a hatalmas hangszórók a nyári hónapokban , amelyek óránként koncertfelvételeket játszanak. Rengeteg turista és pétervári keresi fel nap, mint nap ezt a helyet.
A Vaszilij-szigetnél a legszélesebb a Néva. Már majdnem akkora, mint egy tó. Aznap, amikor ez a felvétel készült 29 fok volt, vitorlaverseny, és mi sütkéreztünk a Néva homokján a Péter-Pál erődnél. Hólyagosra sültünk. Nem érezni a meleget a folyamatos szél miatt. Veszélyes, de nem annyira, mint mikor északról elindul a jeges szél. Egy héttel a kép felvétele előtt, ugyancsak napoztunk. 26 fok volt, szélcsend. Egyszer csak elkezdett süvíteni, összeszedtük a cuccainkat, és mire az Ermitázshoz értünk 10 fok lett. Mindez fürdőruhában. Utána napokig 8-10 fok körül mozgott a hőmérséklet.
Ki hinné, hogy 2004-ben építették ezt a hajót! A fedélzetén nyáron kinti étterem, a hajó belsejében pedig egész évben fitneszterem működik. Futópadon kocoghatsz miközben a jeges Néva áramlik a hajó alatt.
Dvorcovij moszt nemcsak a Vaszilij-szigetre visz át, hanem a Petropavlovszkajára is. A Péter-Pál erőd vastag kőfallal uralja a Nyúl-szigetet. Az erődítményt Péter 1703-ban építette a terület védelmére. Szerencsére soha nem töltött be védelmi szerepet, ágyúlövés is csak a delet jelezendőleg dördült el.
Áprilisi bejegyzés: itt futnak, úsznak sportolnak a péterváriak :). Mi is itt fogunk júniusban napozni :)
Tavaszi felvétel. Ragyogó napsütés, szikrázik minden. Már 15-16 fok körül lehet.
Március 28.: még nagykabát volt rajtunk, de erősen sütött már a nap. Az első igazi nagy sétánk. Kimerészkedtünk a fényre, hogy lassan felfedezzük a várost, ami az otthonunk volt négy teljes hónapra.
Az otthon, az élet és egy új lehetőség. 2500 km-re Budapesttől, teljesen más kultúrában, más mentalitásban, idegenekkel. Mégis, végig azt éreztem minden porcikáját ismerem.
Március 28-a. A vízben még néhol lehet látni az úszó jégtáblákat. Már ez hátborzongató látványt nyújt. Ennél csak a tudat rosszabb. Pétervár teljes szennyvize tisztítatlanul ömlik a Névába. Az oroszokat nem érdekli a környezetszennyezés, nem foglalkoznak ilyesmivel. Az embereket nem izgatja mikor mit kapnak el. A várost ipari terület veszi körül, a kéndioxid és nitrogéndioxid koncentrációja többszörösen meghaladja a határértéket. A városban meg lehet a téli hónapokban fulladni. Minden nap hajmosás. A kezünk egy óra alatt tiszta retek lett, amikor kint sétáltunk az utcán.
Nos, erről beszéltem. Az orosz ember igénytelen, és sajnos minden szinten. A férj felesége a partról már veszekszik, mivel férj (a vízben) nem tudja megmondani mióta is úszkál. Nem lehet eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk.
Eszter és Csilla. Az első hetekben a korai sötétedések miatt folyton ilyen időszakokban jártuk az utcákat. Pétervár fényeivel semmi nem vetekedhet. Csodaszépen ki vannak világítva az épületek, a hidak mindenféle színpompában úsznak, és a hajók a Néván, hát.....
Péter lovasszobra nézz bele a csodálatos Névába.
Péter és én
Meghódít a Néva
Izsak Szavor és Judit
Május 13-ai bejegyzés: "vasárnapi séta a Mojka partján :) Imádom ezt a várost, aki csak teheti egyszer nézze meg!"
Nem szép. A mai napig nem szeretem ezt a képet. A látvánnyal, félelmeinkkel, és a gondolatainkkal ellentétben nem ismerem az orosz telet. Február utolsó hetében -27 fok volt. Utána már csak -2. Nem kellett a sok meleg ruha, drága holmi. Nem volt tél, csak a kanalok voltak befagyva. Szürke és kopár volt minden. Nehezen jött meg a tavasz. A napsugarak nem mutatkoztak.
Még mindig március 12-e. Be van fagyva a Gribojedov. Vajon vége lesz egyszer a télnek? Eltűnik a jégpáncél a csatornákról? Egyszer megtudjuk milyen a tavasz? Hihetetlen nyomasztó, hogy hetekig csak sötétben tudtunk sétálni. Szürke, kopár és csúnya volt Pétervár. Olyan rövid időkre sütött ki a nap, hogy el sem hittük, valóban őt látjuk.
Még mindig a Gribojedova partjainál. Pétervár turisztikai központjában az összes épület fel van újítva. Nincs szemét, az utcák tiszták, nincs húgyszag, mint Pesten. Az ember azt hinné jómódban élnek. De nem kell messzire barangolni, hogy rájöjjünk, ez csak a kirakat. Amit megpróbálnak megetetni az idegenekkel, és azt hiszem önmagukkal is.
Fontanka. Magyarul szökőkút. Három kanalja van a belvárosnak. Mojka, Gribojedov és a Fontanka. Gyakorlatilag bármerre indulunk el, egy kisebb séta alkalmával mind hárommal összefuttunk. Régen ez a csatorna választotta el az úri negyedet a szolgalaktól. Itt laktak az elit kocsisok, inasok. Majd utánuk következett a nyomornegyed.
Mojka partján április végén. Itt már nagyon jó idő volt, olyan 15-16 fok. Ha az Ermitázstól sétálunk befele a Nyevszijen, akkor ez az első csatorna. A csatorna partján haladva eljuthatunk az Oroszlános-hídig, amiből kettő is van:), illetve Hollandiába.
Az orosz süteményi kultuszról órákat lehetne mesélni. Első számú kedvenc a pirog. Sok helyen lehet kapni, de nem mindenhol jó. Ajánlom a Lityejnij proszpekten a parkkal szembeni élelmiszerboltot. Olcsó és finom. A második kedvenc a fagyi, melyről még esik néhány szó, de előre csak annyit, hogy legviccesebb a felvágott alakú. Következő a blincsiki, de erről inkább máshol. Majd jön a fánk. A Don Knyigitől nem messze van egy fánkos. Egyfajta, lekvár nélküli, ovis kávéval. Felmelegít a hideg időben. Ha az oroszok vendégségbe mennek furcsa mód tortát visznek. Egész tortát. Ez nagyon meglepő, hiszen a mi kultúránkban leszűkült a szülinapokra. Legnagyobb bánatomra, azonban nem lehet sós süteményt kapni. Nem ismerik. Vajon lenne keletje odakint egy sós süteményeket áruló boltnak? A Nyevszkíjen biztos.
Bemutatnám nektek a blincsikit. Odakint a palacsinta, annyira hozzátartozik az étkezési szokásokhoz, mint mondjuk nálunk a kalács. Bármilyen ízesítésben kapsz a boltokban, és 5 perc alatt készen van. Káposztás, krumplis, húsos, túrós.....
Általában a kajcsink. Szőlő répával :) Semmihez nem fogható fűszerezése volt. Az első hónapban mindennapi eledelünk volt, de mivel a túlzott fogyasztás betett a gyomrunknak, így egy idő után leszoktunk róla. Nagyon finom. Másik nagy kedvencem a káposzta. Tökféle ízesítésben lehetett kapni a piacokon, akárcsak a túrót. Kedvencünk a cukorkás volt :)
Csín épp főz. A mi kollégiumi állapotaink Hiltonhoz hasonlóak a kintihez képest. Olyan luxusról, mint konyha, vagy tűzhely a folyosókon még csak ne is álmodozzon az ember. Egy plitkán főztünk lenn a földön. 16 emberre jutott két ilyen csodamasina. Ablak persze folyamatosan nyitva, nehogy a szagokra feljöjjenek, mert elvették volna a csodagépet :(((
Az előző képen látott úriember, és ezt most kivételesen a szó szoros értelmében kell venni, főzte nekünk ezt a csodát. Tojás, kis cukor, aztán kedvünk szerint, amilyen fűszert még szeretünk, majd paradicsom, uborka és talán egy kis hagyma is, de erre már nem emlékszem pontosan.
Szomszédunk. A Kazanszkij szavor, amely a 19. század végén épült :). A szobor Tollyt ábrázolja :). Háború és béke magyarosok :).
Tavasztól csodaszép. Egyszer tudtunk csak bemenni, mivel folyamatosan zárva van, amióta megrongálták a Nyári kertet. De rengeteg virág, hatalmas orgona bokrok díszítették. Az épületet Andrej Voronyihin tervezte, aki Sztroganov gróf jobbágya volt. A római Szent Péter-bazilika alapjához igen hasonló formában épült 1801-től 1811-ig. Mint oly sok minden, ez is a Napóleon elleni háborúnak állít emléket. Itt található Kutuzov és Tolly szobra, illetve odabent Kutuzov sírja. Mindemellett Vallástörténeti Múzeumként is funkcionál. Húsvétkor innen közvetítik a nagymisét.
Vérző Megváltó Templom. Első éjszakák egyike a pub felé. Ez az egy épület van a városban, amely arra emlékeztet minket, hogy Oroszországban vagyunk. A barátnőm most jött haza hat hetes kint tartózkodás után. Ő ennyit mondott: "Nem érdemlik meg, hogy ennyi szépséget kaptak!" Ezzel nem értek egyet. Nem könnyű sehol sem az élet, és ha már egy országban annyi fájdalom van, mint ott, akkor egy kis szépség legalább kárpótolja az embereket.
Mondhatjuk, hogy a Kazanszkij szavorral majdnem szemben található a Vérző Megváltó szintén a Gribojedov partjánál. A Vaszilij Blazsennij templomnál százszorta szebb épület magához vonzza a tekintetet, persze kinek így kinek úgy. A templom megépítésének indítéka II. Sándor meggyilkolása volt 1881-ben. A belső terét 7000 négyzetméteres ikonmozaik díszíti. A templom mögött található szuvenír piac, ahol jó drágán mindent be lehet szerezni. Érdemes egy árusnál több dolgot megvenni, és kegyetlenül alkudni.
A jó idő beálltával minden áldott nap a Vérző felé tartva össze lehet akadni eme duóval. Hihetetlen hangja van a bácsinak. Sokszor hallgattuk őket percekig.
Szórakozóhely :) A tollaslabda néha felrepült, olyankor másztunk. Itt mondta nekem egy orosz férfi először azt, hogy ON. Új módja az egyenlőségnek.
Ez egyik legfelkapottabb pub Péterváron. Először dzseszz helyként állította be Denisz. Hírtelen annak is tűnt, de utána csak kemény és annál is keményebb rock, illetve punck zene dübörgött, általában koncert formájában.
Hajnival első sörözés. Furcsa mód nem sűrűn ittuk a kedvenc italomat a bort. Vodkát max kétszer, háromszor. Mindenki az orosz vodkával van elfoglalva, ami nem egy nagy szám. A sörükről meg senki nem beszél, pedig, arról lehetne mit. Finom, édes és rengeteg kiszerelésben kapható. Szegény Hajnalom az egyetlen volt ötünk közül, aki nem dohányzott, mégis szótlanul tűrte, úgy ahogy én már sokszor nem tudtam. Mindig azt mondta, amikor megkínáltuk: köszönöm nem, majd holnap. Oroszországban nagyon olcsó a cigaretta. Egy doboz Pall Mall 140 FT és egy Davidoff 350. Ebből adódóan a minősége pocsék. Mintha gázt szívnál be, és úgy érzed, soha nem tisztul ki.
Május 13-ai bejegyzés: Naomi és Judit. Naomi Japánból van itt szeptember óta. Három hét múlva mennek haza. Ekkor éreztük először, hogy nemsokára mennünk kell. Egyrészt nagyon örültünk, hogy végre itthon leszünk, másrészt mindannyian tudtuk, hogy életünk egy nagyon meghatározó szakaszát hagyjuk kint. Kinek így, kinek úgy volt fontos.
Március 19-e. Ha ösztöndíjas szervezet keretében megy ki az ember külföldre, akkor ezeken a fincsi ceremóniákon részt kell vennie, ami csapatépítés szempontjából nagyon eredményes. A szereplésünk egész jól sikerült, tánciztunk, énekeltünk, mulattattuk a népet.
Néptáncolunk. Nem, mint a profik, de majdnem.
Kata, Linda a gitárral, Szirom és Csilla. Az ember nem is hinné, mennyi munka van egy ilyen műsorral. Nem az a nehéz, hogy összerakjuk, kitaláljuk, hanem mindenkihez alkalmazkodjunk, meghallgassuk az igényeket, elfogadjuk a másikat. Nem tudom mennyi időt töltöttünk a próbákkal, de a műsort követő éjszaka nagyon ránkfért.
Önfeledt mulatozás egy kemény hét után. Amikor beléptünk a Fidelbe, azt hittük rossz a fülünk. Magyar zene szólt. Meglepődtünk. Aztán szép lassan hozzászoktunk, hogy néha- néha, ha a DJ-nek épp olyan kedve van, akkor választ kis hazánk repertoárjából.
Érdekes, hogy odakint sokkal kisebbek a szórakozóhelyek, mint Pesten. Többnyire azért, mert a belvárosban adottak a körülmények. Inkább pubokra hasonlítanak, ahol mini táncparketten összetömörül rengeteg ember, és együtt ropja.
Május 13-ai bejegyzés: Denisz és Ancsa. Denisz közel 3 hónapja lakik velünk. Gyakorlatilag egy háztatásban.
Oroszország. Mi jut az embernek erről eszébe? A tél, aztán meg a vodka. Mi mindkettőben csalódtunk. Úgyhogy felkerekednünk, és soppingolni mentünk. Itt csak ruhát.
A Lomonoszov komplexum, a híddal és a térrel.
A Lomonoszov híd. A hátunk mögött a Lomonoszov tér. Nem nagy, félkör alakú, előttünk pedig az a ház, amelyben Dosztojevszkij lakott néhány hónapot.
Lomonoszov mellszobra tiszteleg a híres tudós előtt, aki többek közt a moszkvai egyetemet is alapította. Itt kezdődik a világ legtökéletesebb utcája a Rossi utca.
A kép hátterében látható utcán át eljuthatunk a Gosztyinij Dorba, ami Pétervár elit bevásárló háza.
Ulica Zodcsego Rosszi. Carlo Rossi a világhírű építész legtökéletesebb munkája. Az utca 220 m hosszú, 22 m széles, az épületek 22 m magasak és az ablakok 2,2 méteresek. Az utca végén a Puskin Színház dór oszlopait láthatjuk. Jól tükrözi Pétervár építészetét, ami a mértani pontosságról és szabályszerűségről szól.
Puskin Színház az Osztrovszkij tér felől. A színház már a kezdetektől igen erős cenzúra alá volt vonva. Gorkij, de még Tolsztoj egyes darabjait is betiltották. Ebben a színházban tevékenykedett az avantgárd színház megalapítója Mejerhold.
Az épület fő látványossága a tér felőli attika, a művészet védnökének Apollónnak való ábrázolása kocsijával.
Az Osztrovszkij park. Sajnos ez is folyamatosan zárva. Tavasztól itt is rengeteg a virág, a padok fehérre vannak festve, de egy lélek sem tartózkodhat benne.
A tér közepén II. Katalin emlékműve, amelyet II. Sándor állítatott 1837-ben. A hatalmas talapzat köré csoportosított alakok a cárnő úgynevezett "sasai" politikájának legjelentősebb képviselői. Ha a térrel szemben állunk, akkor a jobb oldalon találjuk az ország második legnagyobb könyvtárát a Szaltikov-Scsedrin Könyvtárat. Hihetetlen nehéz külföldiként bejutni, még akkor is, ha érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik az ember. Még azt is megkérdezték, milyen kurzusokat hallgatok az ELTE-n. De bejutottam és bent már kedvesen fogadtak. Egy idősebb könyvtáros másfél órán keresztül segédkezett, hogy megtudjam milyen emancipációs események voltak az országban a XIX. században.
Magáért beszél, pláne annak, aki tudja olvasni :)
A legkellemesebb élményeim egyike. Meseország, álomország és a tündérvilág keveredik.
Ilyen az, amikor a gyerekek beszabadulnak a bábmúzeumba, és megengedi nekik a tárlatvezető néni, hogy játszadozzanak.
Aztán egy kis identitászavar.
A Fontanka partján. Hátam mögött az Anyicskov híd négy lovasszobrával. Az óramutató járásával ellentétesen ábrázolják, ahogy az ember a megvadult lovat megfékezi, és betöri. Pétervár szimbóluma ez a híd, hiszen Péter betörte a természetet, és ezekbe az apró kanalokba szűkítette.
Nos bemutatnám milyen körülmények közt éltünk. Áprilisi bejegyzés: "a lakunk :(. Most már azért barátságosabb. Csináltunk baldachint, Rubik-kockát, fotók vannak a falon. Most már lakható, de még mindig rohad a fal :("
Nem értek a négyzetméterekhez, de kicsi volt. Három ágy, három éjjeli szekrény, két asztal, egy ruhásszekrény, egy kis tükrös akármi. Talán a kolostorokban is jobb a helyzet. Itt aludtunk, tanultunk, ettünk, ittunk, főztünk, tornáztunk, teregettünk. Mindent egy helyen.
Judit, és a művészfotók. Higgyétek, jobb hogy csak ennyit láttok a fürdinkből, ahol hajnali 3-4 között van meleg víz, gusztustalan a kád, amiben fürdesz, mosogatsz és mosol. Gyakorlatilag folyamatosan hideg vízben.
Március utolsó hétvégéjén elmentünk a Finn- öbölhöz. Metróval kellett kimennünk elég sokat, ami nem volt gond, hiszen Pityer híres a csodaszép metróállomásairól. Amikor kijöttünk a föld alól, iszonyatos látvány fogadott minket. Panelrengeteg. Koszos és szemetes utcák, lerobbant autók. Ott tapasztaltam először, mekkora különbségek vannak életviszonylatok között. Két éves kisfiú üvegdarabkákkal játszott, és anyja rá sem szólt. Leszakadt erkélyek, teli lommal, régi bútorokkal. És mindenhol a panel, panel, panel...
Szemét, szemét hátán. Eldobált sörösflakonok, cipők, tűk, óvszerek. Élne a természet, de az ember hanyagsága miatt nem tud. És ennek a képnek a kontrasztja a tenger.
Nagyon jó időnk volt. Kiskabátba mentem, és sportcipőbe. Ragyogott a nap, mégsem csináltam színes képeket, olyan csúnya volt minden. Sár, szemét, de a befagyott tenger lenyűgözött.
Orosz riviéra télen. Katasztrofális látvány. Szerencsére ezt ők is tudják. Kint tartózkodásunk alatt megkezdték a munkálatokat. Feltöltik a partot és luxusszállodákat emelnek a panelrengetegek elé, hogy szebb legyen az ország látványa a tenger felől. Hatalmas tőke áramlik az országba. Hihetetlen kettősség egyébként ez is. Hihetetlen pénzeket fektetnek abba, hogy elárasszák őket a turisták, és közben egyre jobban szigorítják az ott tartózkodás feltételeit. Természetesen itt most hónapokról beszélek, nem évtizedekről. A régi rendszerhez képest, százszorta, sőt ezerszerte jobb a helyzet.
Séta a tengeren.
Amikor a gyermek belemelegedik a játékba. Gyere kicsim vége van a homokozásnak, tedd le szépen a játékot. Eszterke! Megyünk haza!
Napok óta hideg volt és nyírkos volt minden. De már nem bírtuk a bezártságot és a város zaját. Felkerekedtük, kimentünk egy pici szigetre, ahol nem járnak autók, s csak dácsák (orosz nyaraló) vannak. Szigetre vezető út felett volt ez a híd, s ez az ágyú. Barátságos darab volt a nagy szürkeségben. Meglepő módon rengeteg ágyú van szerteszét a városban.
A tél nyoma még mindenhol jelen van. A Néva ezen szakaszán rengeteg jégtábla úszott még, és itt a sziget kicsi patakján is csodaszép látványt nyújtott ez a kajak alakú jégtömb.
Mintha, valamelyik nyugati nagyváros sétálóutcáján járnánk. Két utcára vagyunk a következő képen látható templomtól.
Megláttunk egy tócsát, benne bugyborékolt a víz, és elájultunk. Talán az egyik legpihentetőbb napunk volt odakint. Jártuk a természetet. A legmegdöbbentőbb az egészben az volt, hogy nagyon retkesek lettünk. A körmünk alá, a fejbőrünkre, mindenünkre rátelepedett a szmog. Szerencsére a jó idő kitisztította a levegőt. Ahogy elmentek a felhők, eltűnt a kosz is.
Apró balesetek természetesen velünk is előfordultak. Felgyulladt ez az...
Kata művésznő s a suli
Itt találkoztunk először hajléktalanokkal nagy mennyiségben. Egymás mellett álltak a templom előtt és kéregettek. Aznap sütött a nap, de hideg volt. A legtöbb szegény emberen alig volt ruha. Ahogy Dosztojevszkij mondaná, a szegény ember onnan ismerkszik meg, hogy minél hidegebb van, annál kevesebb ruha van rajta. 60- 70 éves nénik koldultak, rengeteg nálunk fiatalabb fiú és lány. Sok közülük alkoholista. Milliók élnek embertelen körülmények közt, közben meg a limuzinoktól nem látni a merciket.
Lakótársak. Rengeteg galambbal éltünk együtt, mint minden nagyvárosi ember.
Új háziállat a galambok mellett :O Május 13-ai bejygzés: Ma már kettő is volt :). Egy hím és egy nőstény :). Denisz eteti őket, úgyhogy odaszoktak. Kis erőszakosak! Kiabál, ha nem adok enni. Ma reggel viszont jól jött, ő keltett minket, különben elkéstünk volna nyelvtanról. Szóval bekiabált, majd a kis csőrével verte az ablakot, hogy éhes :).
Úgy május végére két bébivel ajándékoztak meg minket. Onnantól kezdve nem aludtak. Amikor belelátunk az állatvilág mindennapjaiba, annyira elcsodálkozunk milyen emberfeletti erőfeszítésekre képesek.
Étkezési szokásaink nagyban eltértek a mostanitól.
Carszkoje Szelo Pityertől 25 km-re fekvő kicsike település. Eredeti neve Szaarszkoje Szelo, de a cárok odaköltözésével Cárfalvára változott. Legkönnyebben elektricskával (Puskinszkajáról 40 perc Gyetszkoje Szelóig) közelíthető meg néhány rubelért. A XIX. század elején vált a cárok kedvelt üdülőjévé, mivel a háttérben látható Katalin-palota szépsége messze földön egyedülálló.
A Pétervártól délre eső területet Péter először nagy barátjának Mensikovnak ajándékozta, akárcsak a Vaszilij-szigetet (erről még szólok), de ezzel kapcsolatban is meggondolta magát, s így lett feleségéjé I. Kataliné, aki gyűlölte a Néva partján álló faházat. Cárfalvából 1937-ben Puskinváros lett, mivel a palota melletti líceumban volt diák, majd élt feleségével a híres költő. 1991-ben az augusztusi puccs után aztán visszakapta eredeti nevét, a nép felváltva használja.
Pityer másik híres építésze Rastrelli tervezte és kivitelezte. A palota belsejében összesen 114 kg aranyat használt fel, amiből ma már szinte semmi nem látszik. A homlokzata mintegy 300 m magas, aminek a tetején magasan ragyog a Palotatemplom. A németek a II. világháborúban teljesen kirabolták és tönkretették. A Borostyánszobát, amelyet 1709-ben Andreas Schlüter tervezett I. Frigyes Vilmos porosz király számára, és csak 1716-ban lett Nagy Péteré teljesen ellopták. A világ nyolcadik csodájaként számon tartott remekművet 2003-ra Pétervár 300. születésnapjára rekonstruáltak. Egyébként számos pletyka kering merre lehet a kincs. Utoljára 79-ben bukkant fel Németországban.
Hihetetlen, hogy Puskin ifjúkorában minden nap itt sétált Carszkoje Szelóban. Sőt a cár itt szeretett a feleségébe első látásra. A Katalin parkot egyébként I. Erzsébet hozta létre gondosan kimért mezőkkel, pontosan nyírt fákkal és bokrokkal. Majd II. Katalin a déli részen romantikus, természetes kertet alakított ki rengeteg híddal, ami a törökök feletti győzelemnek állít emléket. 1789 és 1791 között illesztették a parkhoz a Líceumot, ahol Puskin atyánk tanult.
Bolondok napján látogattunk el Pétergórodba. Iszonyat hideg volt. Természetesen a kísérőink hihetetlen felkészültek voltak, úgyhogy egy idő után megunva a banánt, és azt, hogy még három órát kéne fagyoskodni, hogy 300 rubelért megnézzünk egy full arany termet nem volt valami kecsegtető, úgyhogy inkább leléptünk.
Április 4-ére a barmok, mert nem tudok rájuk néha mit mondani, tűzgyakorlatot hirdettek. Kb minden hónapban volt egy menekülési programjuk, folyamatosan nézhettük a plakátokat a folyosókon, hogy merre szaladjunk, úgyhogy az embert egy idő után nem hatotta meg. A tűzgyakorlat kezdetén én épp az alagsori meleg vizes zuhiból jöttem ki, ami jelzem az egyetlen volt a koliban. Szóval kiküldtek az épületből mindenkit, a belső udvarra terelték az embereket, majd tüzet gyújtottak, és a harmadik emeletről kötélen leengedtek egy takarítónőt. Mi az ötödikről csak röhögtünk!
A takarító nő, akit a tűzgyakorlat alkalmával leeresztettek a harmadik emeletről. Kíváncsi vagyok mi lett volna, ha nem ilyen vékony. Mondjuk egy potty?
Húsvét napján esett ez a szörnyű hó, ami kb. 3 perc alatt elolvadt, de rendesen elvette az ember kedvét, pláne úgy, hogy tudtuk itthon már rövid ujjas idő van.
Április 6. Marton és Plusenkó. Amit nyújtottak a pályán hihetetlen volt, még az utolsó sorok egyikéből is. Itt megjegyzem a Ledovij dvorec háromszor, négyszer akkora, mint a mi Stadionunk. Igaz Pétervár lakossága 5,5 millió. Lényegesen több :)
Csodálatos jégrevüt láthattunk, hihetetlen technikai elemekkel. Lenyűgöző volt, amit nyújtottak. Ugyan ez a show lesz idehaza nemsokára. Aki szereti a korcsolyát ne hagyja ki!
Hihetetlen produkciók tömkelege
Plusi és Edwin :) Ez már a szünet utáni rész. A csalódást leszámítva, nem bánom, hogy elmentünk, sőt! isteni volt :)
A 10 perces beszélgetésünk előtt nagyon jó hegedűművésznek tartottam, és büszke voltam rá, mint hazánk fiára különösen azért, hogy odakint tanult, és ennyi mindent elért. De, amikor egy magát művésznek tartó ember második kérdése, hogy milyenek az orosz pasik az ágyban, az lehangoló tud lenni. Azt hittem ennél értelmesebb.
Auróra. Csalódás :( Nagyon kicsi :(
Nem tudom miért, de hónapokig nem akartam rá felmenni. Akkora csalódás volt az első találkozás. Ezzel a kis minivel lőttek 1917-ben a tüntetű tömegbe. Egyébként érdekes élmény, pláne a férfiak és a gyerekek számára.
Csilla az Aurora fedélzetén. Bátor lány, egész addig kiállt :)
Mikor rákényszerülünk arra, hogy főzzünk, akkor néha egész jó dolgok tudnak kisülni. Előtte soha nem lehetett volna rávenni, hogy beálljak a konyhába, és kiszolgáljak valakit. Aztán 2500 km-rel arrébb ez is megtörtént.
Sajnos eszközök szűkében voltunk. Alapanyagunk volt. Igazából ez nem az én érdemem. Ilyenkor jó, ha az ember szüleinek messzire elér a keze- Egy kis házioszt: marhapörkölt, székelykáposzta, majorannás csirke, zserbó, pogácsa. Szóval a pörkölt megvolt, már csak a többi kellett. Köszönöm a sok-sok segítséget :)
Életemben először főztem babgulyást :). 18 emberre :). Nem kezdtem könnyű melóval, de istenien sikerült :).
Május 13-ai bejegyzés: "az utolsó együtt töltött vacsoránk volt, ugyanis a 6 hetesek elmennek csütörtökön :("
Juri a japán lányunk Szirommal. Juri tőlünk tanul magyarul :). Hiába, ha az ember szerelmes! Pláne, ha egy magyar fiúba!
Az utolsó közös vacsoránk. Fura mód, ha az emberek ennyi időt töltenek összezárva, mennyire hatnak egymásra. Mind gondolkodásban, világnézetben, öltözködésben vagy éppen ivási szokásokban.
Ő Kolja, egy 18 éves Uralon túli orosz értelmiségi, aki kimagasló eredményei miatt -amit természetesen kitűntetéssel is jutalmaznak jó orosz szokás szerint-, tanulhat a pétervári egyetemen. Amint látjátok több képen is mongolid beütésű Maoval egyetemben, viszont semmi közük a kínaiakhoz, és hatalmas sértésnek veszik, ha véletlenül...
Ő Mao a szintén 18 éves fiatalember, aki jeles tagja a munkáspártnak.
Kazanszkaja ulica. Ebben az utcában laktunk, mely Pétervár szívében található. Szerencsére nem volt annyira zsúfolt, és minden út Rómába vezet-et játszott. Különösen éjjel volt előnyös.
Kazanszkaja ulica a másik írányból. Erre van a sztrélka, ahol tudsz kemény rubelekért mosni, az internet kávézót használni, és számos étteremben enni. Ja igen! A félig hivatalos helyeken, mint pl. az éttermekben, könyvesboltokban... nem tegezzük le a fiatalokat. Mindenhol Zdrasztvujtyéval köszönünk. Náluk ez a szokás.
Egy nagyobb horderejű kortárs kiállításra tartottunk éppen a Mojka partján. A kiállítás a Gárdalovásság lovardájában volt, amit 1807-ben fejeztek be, és hónapokig birtokoltak csak a lovak. Oszlopos, jól struktúrált berendezése miatt, azonnal átvette a művészet a terepet.
Ugyan az a kiállítás. Eszter a kedvenc képe előtt.
Nos igen, itt is van az öreg! Egyébként a kiállítás számomra hanyagolható volt, bár én leragattam az impresszionisták vásznainál, és nincs is sok kedvem elmenni előlük. Lebilincselő látvány volt, azonban a Pétervári elit művészek sokaságát testközelből látni, és hallgatni a beszédjeiket.
Nos, ezt nem lehet kihagyni. Azon a bizonyos kiállítás megnyitón találkoztunk az öreggel. Néhány képen látni fogjátok a polója elejére az van írva: SZEX. Na ez a látvány szerintem már a péteváriaknak is húzós volt.
Étteremben háromszor ettünk a négy hónap alatt. Nem a diákok pénztárcájára vannak kitalálva. Először egy török étterembe látogattunk el. Az étel nem volt eltérő a mienktől. Az édességük az az 5 fajta, amit kipróbáltunk nagyon gej volt. És az a fehér ital, amit a pohárban láttok, na az kegyetlen. Izre nem rossz, csak az, amit okoz.
Ezek a süticsodák. Édesszájúak előnyben voltak :)
Na, azért egy puccos étterem volt.
Szusiztunk. Rájöttem, nem szeretem a halat. Az este egyébként jól sikerült :)
A halott katonák emlékére felállított szobor...? kőtömb...?
Az egyik kedvenc helyem. Péter háza. Na nem az a nagy szocreál ott a háttérben, hanem itt ez a kis henci közvetlenül a szobor mögött. Péter számomra, és azt hiszem sok más ember számára is egy megfejthetetlen csoda. Annyi minden ötvöződik, és öszpontosul ebben az emberben, hogy lenyűgöz a léte. Szándékosan használtam jelen időt, mert ott van a város minden egyes elemében, minden egyes lélegzetvételében. Az ez ő munkája. A többiek, már csak szépítgettek rajta.
Hajni Péter ölében. A szobor Mihail Semjakin kortárs orosz szobrász alkotása, aki az USA-ban él. Eleinte óriási viták voltak a szobor körül, hogy merték Pétert, így kikaríkatúrázni. Ma meg már! Kb 10 percet álltunk sorban, mire ez a kép elkészülhetett. És nem turisták álltak előttünk!
Azért én is kipróbáltam, milyen is így...
Sajnos aznap nyitották meg a kert teljes területét, amikor hazajöttünk. Vandálok összetörték a szobrok egy részét, és ezzel több milliós kárt okoztak a városnak. A kert Péter ötlete volt, hogy az európai kultúrát, mesevilágot és szimbólumrendszert megismertesse az orosz emberekkel. A kert fenállása óta, számos vers látott itt napvilágot, számos műben megelevenedik. Lebilincselő látványt nyújtott, még korlátok mögül is.
