Váradi Júlia az előző évi filmtermést értékeli. A MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának díjátadó gálája 2010. február elsején
A legjobb női főszerep díját kapta Vass Teréz az Utolsó idők című filmben nyújtott alakításáért
A legjobb rendezés díját Török Ferenc vehette át a Koccanás című filmért
Életműdíjas: Törőcsik Mari
A díj
Gyereknap a MÚOSZ-ban
Intermagyar – a határon túli magyar sajtó fesztiválja
A Bálint György Újságíró Akadémia nyílt napja
Táncház az Intermagyaron
David Yengibarjan az Intermagyaron
Bossányi-díjátadó
A kortárs magyar képzőművészet alkotóit köszöntötték a Magyar Újságírók Országos Szövetsége új Vörösmarty utcai székházában március 8-án. A MÚOSZ Építészeti, Képző- és Iparművészeti Szakosztálya új, idén alapított díjait Vadász György és Czétényi Piroska építész, Gyémánt László festő, Vígh Tamás szobrász, Schrammel Imre porcelán- és kerámiaművész, valamint Rác András festő- és mozaikművész vehette át
Ötvös Edina, a MÚOSZ PR-menedzsere, Vadász György és Baráth Etele
Ez a környezet méltó az újságírókhoz, méltó ahhoz az értékteremtő hagyományhoz, melynek képviselőit ma kitüntették – fogalmazott Fegyverneky Sándor országos főépítész (középen), megköszönve a művészetekről író újságírók munkáját.
Magyar Sajtó Napja
A rendszerváltás utáni közép-európai karikatúrákból válogatott kiállítást május 6-án, a Szabad Sajtó Világnapja alkalmából szervezett program keretében Kéri László nyitotta meg
„Elrajzolt demokráciák – válogatás az elmúlt 20 év közép-európai karikatúráiból”
A lengyel képek a Varsói Karikatúra Múzeum gyűjteményéből érkeztek
A Terézvárosi Jazz Esték keretében a jazzt szellemes folklórral és világzenével mixelő Ágoston Béla lépett fel a Gabona zenekarral
Május 12-én Juhász Gábor koncertjét élvezhette a közönség. A Gramofon- és Artisjus-díjas gitárművész alkotótársa, Vancsó Zoltán a nézők között, a projektornál ült
Könyvbemutató a Haférban
Táncoktatás
Stein Anna, Párizsban élő festőművész képeiből nyílt kiállítás a MÚOSZ székházában