Telc zászlója
Telc címere
Telc panorámája - internetről szerzett kép
Telc városa kereskedelmi útvonalak kereszteződésében jött létre a 13. században. Gótikus, barokk és reneszánsz épületeinek és egyházi műemlékeinek köszönhetően az UNESCO a kulturális világörökségek közé sorolta a települést.
Telc történelmi óvárosának főtere
Telc történelmi óvárosának szépen felújított házai
Telc történelmi óvárosa, a főtér végén a várral
Telc főterén Mária szobor
Telc főterén Szentháromság szobor
Telc történelmi óvárosának főtere a Mária szoborral és a Szentháromság szoborral
Telc történelmi óvárosának főtere a Mária szoborral és Szentháromság szoborral
Telc - panoráma az árkádok alól
Telc - árkádsor
Telc történelmi óvárosának főterén a városháza
Tele óvárosába a vár épületein keresztül jutunk be
Kutná Hora zászlója
Kutná Hora címere
A Csontkápolna Kutná Horán. A templom díszítő elemei emberi csontokból készültek. Elég morbid
A kápolna a 14. században épült. 1278-ban Jeruzsálemből hozott földdel szórták fel a területet, ekkor kezdtek ide temetkezni.
A csontokat 1511-ben egy félvak szerzetes hantolja ki elsőként. A kápolna jelenlegi belső elrendezése 1670-ben alakul ki, azóta csak kisebb átalakítások és állagmegőrzés történt. Minden csontdarab mészklórral van fertőtlenítve és kifehérítve.
A Csontkápolnában a huszita háborúk és a pestis áldozatainak csontjából kialakított berendezések, címerek, csillárok láthatók.
A Csontkápolna építéséhez az emberi testben található valamennyi csont felhasználásra került.
A Csontkápolna Kutna Horán
A Szent Borbála templom Kutna Horán, mely a csehországi késő gótika egyik legnevezetesebb épülete. A történelmi városközpont részeként 1995-ben felkerült az UNESCO Világörökség listájára.
A Szent Borbála templomhoz vezető sétányon szentek szobrai állnak
A templom építésének előzménye egy évszázados szellemi harc, amelyet a becsvágyó bányavállalkozók vívtak a sedleci ciszterci kolostorral. A templomot a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának tiszteletére szentelték.
A templom 1626-ban jezsuita rend tulajdonába került, akik barokk stílusban alakították át. A templom majdnem 300 évig befejezetlenül maradt. 1884-ben a város újraindította az építkezést, amely 1905-ben fejeződött be.
A templomnak, amelyet a bányászok 1388-ban önállóan alapítottak, impozánsnak kellett lennie. Egyes történelmi források azt feltételezik, hogy eredetileg kétszer olyan hosszú volt, mint napjainkban.
Kutna Hora - a Szent Borbála templom mennyezete
Kutna Hora - a Szent Borbála templom oltára
Kutna Hora - a Szent Borbála templom orgonája
Kutna Hora - a Szent Borbála templom - szószék
Kutna Hora - a Szent Borbála templom. A templomban megmaradtak a kora gótikus és a 15. századból származó reneszánsz festmények.
Kutna Hora - a Szent Borbála templom festett üvegablaka
Kutna Hora - Szent Borbála templom festett üvegablaka
Kutna Hora - a háromhajós Szent Borbála templom
Kutna Hora - a Szent Borbála templom főhajójának padsora
Kutna Hora - a háromhajós Szent Borbála templom oltára
Kutna Hora - a háromhajós Szent Borbála templom mennyezete
Kutna Hora - Szent Borbála templom festett üvegablaka az orgonával
Kutna Hora - a háromhajós Szent Borbála templom oltárának körüljáró felöli része
Kutna Hora - a háromhajós Szent Borbála templom kórusa
A jezsuita kollégium épülete, melynek korlátját és barokk szobrait a prágai Károly híd ihlette. Ez a sétány vezet a Szent Borbála templomhoz
Kutna Hora panorámája a Szent Borbála templomtól. A Vrchlice folyó völgye a Szent Jakab templommal
Kutna Hora - a háromhajós Szent Borbála templom apszisa
Séta Kutna Horán
Kutná Hora - Szent Jakab templom
Séta Kutna Horán - napóra egy ház falán
Kutná Hora - Cirkevni Gimnázium
Prága zászlója
Prága címere
Prága - csodás magnóliabokor a barokk kapu mellett a várnegyedben
Prága - a Strahovi kolostor Szűz Mária apátsági temploma
Prága - a barokk kapun érkeztünk a várnegyedbe
Prága - Szűz Mária apátsági templom
Prága - Szent Rókus templom a várnegyedben
Prága - a Strahovi kolostor könyvtára
Prága panorámája a várnegyedből egy kilátóteraszról
Prága - Petrin hegy - leghíresebb nevezetessége a 60 méter magas, az Eiffel-toronyra emlékeztető Petrin kilátó. Sokkal kisebb, mint az Eiffel-torony, de mivel egy dombon fekszik, a teteje majdnem olyan magasan van, mint párizsi "testvérének".
Prága - Cernym palota
Prága - Loreto. A gyönyörű templom fontos zarándokhely.
Prága - A Loreto építése 1526-ban kezdődött, és 1631-ben szentelték fel.
Prága - Loreto
Prága - Loreto tér
Prága - Loreto - cédrusfából faragott Madonna-szobor a Szent Házban
Prága - a Loreto egyik kapuja
Prága - visszatekintve a Loretora
Prága várnegyedében egy kis ház, ma söröző. Le akarták bontani, de azért maradhatott fenn, mert minden eladott korsó sör után adót fizettek
Prága - reneszánsz lámpa a várnegyedben
Prága - séta a várnegyedben
Prága - séta a várnegyedben - Ildikót hallgatjuk
Prága - kaszárnya a várnegyedben
Prága - városháza a várnegyedben
Prága - a Schwarzenberg palota a Hradzsin téren
Prága - a Hradzsin tér - balra a Toszkanai palota, szemben a vár épülete
Prága - Szűz Mária szobor a Hradzsin téren
Prága - Hradzsin tér
Prága - a Szent Benedek templom a Hradzsin téren
Prága - a Schwarzenberg palota, mögötte a Szent Benedek templom a Hradzsin téren
Prága - a Schwarzenberg palota részlete
A prágai vár (Prazsky hrad) Európa legnagyobb várkomplexumának számít, és a Guiness-rekordok könyve szerint maga a vár, 570 méteres hosszával, és 130 méteres szélességével a világ legnagyobb ősi vára.
Prága - a vár belső udvara, az épület mögött a Szent Vitus templom tornyával
Prága - a vár belső udvara. A régi időkben innen kormányozták az országot a cseh királyok, ma pedig itt van a cseh köztársasági elnök irodája.
Prága - a Szent Vitus székesegyház a várban. A Szent Vitus székesegyház Prága, és egész Csehország legnagyobb, és legfontosabb egyházi épülete, a cseh királyok, és királynők koronázásának tradicionális helyszíne volt.
Prága - a Szent Vitus székesegyház a várban. A székesegyház helyén korábban több templom állt, a jelenlegi gótikus székesegyházat 1344-ben, IV. Károly kezdte építtetni.
Prága - a Szent Vitus székesegyház a várban. A 15. század első felében (amikor még nem volt teljesen kész) a huszita-háborúkban megsérült a székesegyház, majd 1541-ben, egy nagy tűzvészben is jelentős sérüléseket szenvedett.
Prága - a Szent Vitus székesegyház a várban. 1844-ben dolgoztak ki egy programot a székesegyház befejezésére, és renoválására, és végül 1929-ben, több mint 600 év után, a székesegyház építése befejeződött.
Prága - a Szent Vitus székesegyház a várban
Prága - a Szent Vitus székesegyház csodás festett üvegablaka
Prága - a Szent Vitus székesegyház
Prága - rózsaablak a Szent Vitus székesegyházban
Prága - a Szent Vitus székesegyházban Nepumuki Szent János ezüst síremléke
Prága - a vár belső udvara
Prága - szép cserépkályha a régi királyi palotában
Prága - panoráma a várból
Prága - a régi királyi palota kápolnája
Prága - U László terem a régi királyi palotában
Prága - koronázási ékszerek az U László teremben
Prága - a régi királyi palota sexi kopogtatója
Prága - Szent Vitus székesegyház apszisa
A prágai várnegyed épülete
Prága - Szent György templom a várnegyedben. A prágai várnegyed legrégebbi, Prága második legrégebbi, és legjobb állapotban lévő román temploma.
Prága - a Szent György templomot 920-ban alapították, és 973-ban a szomszédos bencés kolostorral bővült. Egy 1142-es tűzvész után újjáépítették. Külső része nem utal arra, hogy a templom már több mint 1000 éves, ezt főleg a bazilikába belépve lehet látni.
Prága - Szent György templom a várnegyedben
Prága - az Arany utcácska a várnegyedben. A kis, hangulatos, rendkívül népszerű utcában 11 db, a 16. század végén épített házacskát lehet megcsodálni.
Prága - az Arany utcácska a várnegyedben. Ez Prága legkisebb utcája, kevés háza van és olyan picik, hogy leginkább törpék férnének be.
Prága - az Arany utcácska a várnegyedben. Egy étterem cégére
Prága - az Arany utcácska a várnegyedben. Az Arany utca házaiban középkori fegyverek, textiláruk vannak kiállítva, és szuvenírek kaphatók.
Prága - az Arany utcácska a várnegyedben. A legenda szerint nevét onnan kapta, hogy II. Rudolf idejében itt éltek az alkimisták, akiknek az volt a feladatuk, hogy rájöjjenek az aranycsinálás titkára.
Prága - az Arany utcácska a várnegyedben. A másik történet valószínűbb: a 19. században, az egyik házban egy öregember élt, aki minden pénzét a varázslásról szóló régi könyvekre költötte, és a házban titkos kísérleteket végzett. 1831-ben a helyiek egy nagy robbanást hallottak, és Uhlét, az öregembert a házban holtan találták, egy sárga kővel a kezében. Később a kőről bebizonyították, hogy arany. Nem tudni, hogy került az arany a házba, elképzelhető, hogy az öregember tényleg rájött az aranycsinálás titkára?
Prága - az Arany utcácska a várnegyedben
Prága - a várnegyed egyik kapuja
Prága - panoráma a várnegyedből
Prága legszűkebb utcácskája
Prága legszűkebb utcácskája, az oda-vissza közlekedést jelzőlámpa irányítja
Prága - étterem a Kampa partján
Prága - a Kampa, mely Prága Velencéje
Prága - a Károly híd szobrai
Prága - panoráma a Moldvára (Vltava) a Károly hídról
Prága - az Óvárosi hídtorony a Károly híd végén. A világ egyik legszebb gótikus épületét, és bizonyosan Európa legszebb hídtornyát Petr Parler tervezte a 14. század végén. Nem csak a Károly-híd dísze volt, hanem védelmi célokat is szolgált.
Prága - az Óvárosi hídtorony a Károly híd végén
Prága - az Óvárosi hídtorony a Károly híd végén. A háromszintes, 64 méter magas torony három szoborral díszített. Szintjeiről szép kilátás nyílik Prága óvárosára.
Prága - az Óratorony - Orloj - az Óvárosi városháza tornyán. A csillagászati óra 10-22 óra között az apostolok felvonulásával jelzi az órákat, valamint a Nap, és a Hold pozíciója is látható rajta. Az óra legrégebbi része 1410-ből származik.
Prága - Vencel tér. A tér számos jelentős történelmi esemény színhelye volt, 1969-ban pl. két diák is felgyújtotta magát itt a rendszer elleni tiltakozásként, és az 1989-es bársonyos forradalom idején is nagy demonstrációkat tartottak e helyen.
Prága - a Vencel tér végén áll a cseh Nemzeti Múzeum, és Szent Vencel lovas szobra
Karlstejn várához ezzel a lovas kocsival érkeztünk
Karlštejn Csehország legjelentősebb vára, s egyúttal a cseh királyság egyik jelképe. A három szinten elterülő várat 1348-ban építtette IV. Károly Csehország királya és a Német-Római Szent Birodalom császára.
Karlštejn vára. Legmagasabbra a szögletes torony nyúlt a vár legszentebb szakrális helyiségével – az égi Jeruzsálemet megjelenítő Szent Kereszt-kápolnával.
Karlštejn vára. Ezen a kapun léphetünk a várba
Karlštejn vára. Ezen a kapun lépünk a vár belső udvarába
A vár eredetileg alapítója pihenőhelyéül szolgált volna, de a több mint hét évig tartó építkezés folyamán módosult a rendeltetése. Karlštejben végül a cseh és birodalmi koronázási ékszerek és szentek értékes maradványait helyezték el.
Karlštejn vára. IV. Károly alatt elsősorban reprezentatív székhely lett belőle, amely lóháton mindössze egy napra feküdt az európai politikai elit találkozóhelyének számító fővárostól, Prágától.
Karlštejn vára. A huszita háborúk idején Karlštejn huszita támadások célpontjává vált. 1422-ben a vár bebizonyította erősségét, amikor hiába ostromolták a prágaiak.
Karlštejn vára. A 15. század végén késő gótikus változtatásokat hajtottak végre rajta, a templomtorony átépítésével ekkor módosultak a vár körvonalai. II. Rudolf korában, 1578 és 1597 között nagyszabású javításokra és átépítésekre került sor reneszánsz stílusban.
Karlštejn vára. 1625-ben II. Ferdinánd császár megszüntette Karlštejn státuszát, a várat és a hozzá tartozó uradalmat a cseh királynők hozománybirtokává tette, amelyet ezután Mária Terézia császárnő a Nemeskisasszonyok Intézetének adományozott.
Karlštejn vára a bomladozó rügyek közül
Karlštejn vára. A 18. század végén kezdték el értékelni Karlštejn történelmi jelentőségét. Úgy döntöttek, hogy visszaadják a vár purista gótikus stílusát – az átépítés 1887-ben vette kezdetét Josef Mocker építész felügyelete alatt. Ekkor egyes várépületeket lebontottak, másokat újonnan emeltek, a vár pedig elnyerte mai alakját. 1910-ben megnyílt a nyilvánosság előtt.
Karlštejn vára köré épült falucska
Karlovy Vary zászlója
Karlovy Vary címere
Karlovy Vary Csehország legnagyobb gyógyfürdőhelye
Karlovy Vary - a fürdőkórház épülete a park végén
Karlovy Vary szépen felújított klasszicista házai
Karlovy Vary-nál folyik bele a meleg vizű Teplá folyó az Eger folyóba. Tengerszint feletti magassága: 400 m. Három hegység veszi körül: az Érchegység, a Császárerdő és a Duppau-hegység. Minden oldalról erdők védik, a város 36%–át erdők, parkok teszik ki. Promenádjainak, sétálóutcáinak összes hosszúsága eléri a 130 km-t.
Karlovy Vary - Vénusz szobor a Filmfesztivál palota épülete előtt
Karlovy Vary - szállodasor a Teplá folyó partján
Karlovy Vary - a park túloldalán egy díszkút
Karlovy Vary - díszkút
Karlovy Varyt IV. Károly német-római császárról nevezték el, aki a várost alapította az 1370-es években. 1508-ban Európa első gyógyhelye lett. A 30 éves háború idején épült ki, a 18. században híres európai fürdőhellyé vált.
Karlovy Vary
Karlovy Vary-ban 1759-ben nagy tűzvész keletkezett, s utána klasszicista épületek épültek.
Karlovy Vary - a Teplá partján szépen felújított klasszicista házak
Karlovy Vary - parkkolonnád
Karlovy Vary - A 19. század végén nagy változásokat élt meg a város, a legtöbb épületet a Fellner és Helmer Vállalat hozta létre.
Karlovy Vary - van aki lovas hintóval "járja" a várost
Karlovy Vary. 1992 óta műemlékvédelem alatt áll az egész város.
Karlovy Vary-ban gyártják a híres cseh likőrt, a Becherovkát.
Karlovy Vary - Szabadság forrás
Karlovy Vary a világ egyik leghíresebb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező gyógyfürdővárosa, 13 nagyobb és 300 kisebb gyógyvíz-forrása van. A 73 °C-os glaubersós hőforrások adják a hashajtó szerként használatos karlsbadi sót.
Karlovy Vary - fürdőépület
Több mint 60 ásványi forrással rendelkezik, ebből tizenkettőt használnak gyógyító célokra. Az egyes források hőmérséklete 34 – 73 °C között alakul, ivó–, fürdő–, speciális gyógykúrákra használják fel e források vizét. Az emésztőszerv-rendszer és az anyagcsere zavarainak gyógyítását szolgálják.
Karlovy Vary a Teplá folyó partján
Karlovy Vary klasszicista házai
Karlovy Vary klasszicista házai a Teplá folyó partján
Prága - Reprezentációs ház. A lenyűgöző palota Csehország történelmében többször is fontos szerepet töltött be. 1918. október 28.-án itt kiáltották ki Csehszlovákia függetlenségét. Az art nouveau ház építése a romos királyi udvar helyén 1905-ben kezdődött, és 1912-ben nyílt meg.
Prága - Lőportorony. A 65 méteres torony kapuként szolgál a királyi úthoz, amely az óvároson keresztül, a Károly-hídon át a várba vezet. 1475-ben, egy 11. századi kapu, Prága egyik eredeti városkapuja helyére épült. Eredetileg hegyi toronynak hívták, de mióta a 17. században lőporraktárnak használták, lőportoronynak nevezik.
Prága - a Lőportorony és a Reprezentációs palota
Prága - séta a bevásárló utcában
Prága - Tynn templom
Prága - az Orloj az Óvárosi téren
Az Óvárosi téren áll az (egyik) prágai, 1735-re befejezett, fehér, barokk Szent Miklós-templom
Prága - az Óvárosi téren áll az óvárosi városháza, tornyának másik oldalán látható az Orloj
Prága - árkádsor az Óvárosi téren
Prága - Josefov városrész - városháza. A Josefov , más néven Zsidóváros az Óvároshoz kapcsolódó városrész.
Prága - Josefov városnegyed. A negyedet a Pařížská utca osztja két részre.
Prága - Josefov városnegyed
Prága - Josefov városnegyed, szemben az Intercontinental hotel modern épülete
Prága - Josefov városnegyed - régi zsidó temető. A XV. századtól a prágai zsidókat kötelezték arra, hogy halottaikat városukon belül temessék el. Így alakult ki a világon egyedülálló Régi Zsidó Temető (Židovský hřbitov). Mivel a többi temető felszámolásakor azokból is ide hozták a sírköveket, a temetőben mintegy 12 000 síremlék zsúfolódik össze.
Prága - Josefov városnegyed - zsinagóga
Prága - Josefov városnegyed - Pinkász zsinagóga. Helyén már a 11. században állt egy imaház. Többször is lebontották, illetve átalakították, mígnem Pinkász rabbi 1479-ben megalapította a később róla elnevezett zsinagógát.
Prága - Josefov városnegyed - a Régi Zsidó Temető bejárata
Prága - panoráma a Sárga hídtól
Prága - lámpasor a felső rakparton
Prága - a Moldván átívelő sárga híd
Prága - a Sárga híd mögött áll a Metronóm, mely az idő múlását mutatja
Prága - a Sárga híd egyik oszlopa
Prága - a Karlova Egyetem épülete a Josefov szélén
Prága - Josefov városnegyed épületei
Prága - Josefov városnegyed - Spanyol zsinagóga. Helyén már a 12. században állt egy imahely. A „spanyol” elnevezést a 16. század elején kapta, amikor a Spanyolországból elüldözött szefárd zsidók közül sokan Csehországba menekültek. Mivel az ő rituáléik némileg különböztek az évszázadok óta Közép-Európában élő askenázi zsidókétól, felépítették saját imaházukat, de csak néhány évig használták, mert utána szinte a teljes közösség továbbvándorolt Hollandiába.
Prága - Josefov városnegyed - Gólem szobor
Prága - Josefov városnegyedben is egyesek lovas hintóval "járnak"
Prága - az Óvárosi tér épülete
Prága egyetlen önkiszolgáló étterme. Nagyon finom knédlit ettünk hússal, párolt káposztával. Ajánlom mindenkinek. Az Óvárosi tér és Vencel tér között lévő piacnál található.
Prága - az Óvárosi térre vezető boltív
Prága - az Óvárosi tér árkádos háza
Prága - az Óvárosi városháza az árkádok alól
Prága - az Óvárosi tér épületei
Prága - az Óvárosi tér épületei. Prága legrégebbi, már a 12. század óta létező terén akár valamelyik hangulatos étterem kinti asztalánál ülve csodálhatjuk a kulisszákat, a csodás, ősi épületeket, templomokat, és a sürgés-forgást.
Prága - Óvárosi tér. A tér közepén Husz János szobra áll. A szobrot 1915-ben, máglyahalálának 500. évfordulójára emelték.
Prága - ismét a Josefov városnegyed
Prága - Josefov városnegyed - zsinagóga a sok közül
Prága - Josefov városnegyed. Van aki régi automobillal fedezi fel a várost
Prága - Josefov városnegyed - városháza
Prága - Josefov városnegyed - Régi-Új Zsinagóga a városháza mellett.
Prága - Josefov városnegyed - Régi-új zsinagóga. Közép-Európa legjelentősebb kora gótikus zsinagógáját 1270-ben építették, és eleinte Új zsinagógának nevezték. Jelenlegi nevét akkor kapta, amikor a szomszédságában egy újabb (azóta lebontott) imahelyet építettek.
Prága - Josefov városnegyed. Pinkász zsinagóga
Prága - Josefov városnegyed. Zsidó temető
Prága - Josefov városnegyed. A Zsidó temető bejárata
Prága - Josefov városnegyed. Régi-új zsinagóga
Prága - Josefov városnegyed. Spanyol zsinagóga
Prága - Josefov városnegyedben
Prága - jön a hajónk, mellyel a Moldván hajózunk
Prága - hajózás a Moldván
Prága - hajózás a Moldván - Sárga híd
Prága - hajózás a Moldván - Károly híd
Prága - hajózás a Moldván - Károly híd. A 16 pillérrel rendelkező híd helyén korábban egy fahíd állt. 1357 óta ez Prága első állandó hídja.
Prága - hajózás a Moldván. Az arannyal díszített épület a Nemzeti Színház
Prága - hajózás a Moldván - Károly híd. A híd 30 híres szobrának többségét 1687 és 1714 között állították fel, de még 1928-ban is bővült új szoborral a híd.
Prága - hajózás a Moldván - Károly híd. Alapkövét 1357-ben IV. Károly német-római császár fektette le, a híd végül 1402-re készült el. 1851-ig ez volt az egyetlen híd a Moldván.
Prága - hajózás a Moldván - a Károly híd az Óvárosi hídtoronnyal
Prága - hajózás a Moldván - Karlova Egyetem
Prága - Táncoló ház. Az 1994-1996 között épült, a szlovén Vlado Milunic, és az amerikai Frank O. Gehry által tervezett irodaház modernségével remek kontrasztot alkot Prága történelmi látványosságaival. Távolról nézve egy táncoló párt láthatunk. Hívják még "részeg háznak", és Fred és Ginger háznak (Fred Astaire, és Ginger Rogers, legendás táncduó után) is a prágaiak.
Prága - templom a Sedlec városnegyedben, közel a szállodánkhoz
Prága - Sedlec városnegyed
Prága - söröző a Sedlec városnegyedben
Hluboka - Schwarzenbergek kastélya. A kastély a Moldva felett helyezkedik el festői környezetben. A királyok gyakran adták zálogba. Az 1563-as évtől kezdték átépíteni reneszánsz stílusban. 1661-ben vásárolta meg a Schwarzenberg család, mely Közép- Európa egyik leggazdagabb családja volt.
Hluboka - a Schwarzenbergek kastélya. Az eredetileg barokk kastélyt a 18. században építették újra barokk stílusban, majd ezt követően a 19. században angol gótikus stílusban építették újjá. A kastély 140 gazdagon berendezett szobával és 11 toronnyal büszkélkedik.
Hluboka - a Schwarzenbergek kastélya
Hluboka - a Schwarzenbergek kastélya - bejárati kapu
Hluboka - a Schwarzenbergek kastélya - kopogtató
Hluboka - a Schwarzenbergek kastélya - kilincs
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső udvara
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső udvara. A szarvasfejek kőből készültek,de eredeti agancsokkal.
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső udvara felől az egyik torony
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső tere. Fotózni tilos, ezt a bejárati ajtó üvegén keresztül sikerült készíteni.
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső tere
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső tere. Lépcsőház. A képeket beszkenneltem a vásárolható kiadványból
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső tere. Csodálatos belga falikárpitok díszítik a fával burkolt falakat.
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső tere. A falak és mennyezet fával van burkolva. Meleg levegővel működő fűtési rendszer van az alagsorban, ahonnan a falakban lévő légcsatornákon áramlik a meleg levegő.
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső tere - Könyvtár
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső tere - fegyvergyűjtemény
Hluboka - a Schwarzenberg kastély belső tere. A fegyvertár előtt van Schwarzenberg Adolf szobra, aki 1598-ban visszavette Győrt a törököktől. E hőstettéért birodalmi grófi címet kapott, a címerbe egy török levágott fejét, amint egy holló vájja ki a szemét.