Háttérben már az egyik edirnei mecset, elég közel van a görög határhoz
Érdeklődő török gyerekek
Már az ötödik ország a túra során
Itt kell durrantani egyet
edirnei bazár
Naposcsibék
Hö, sirály
A híres legnagyobb mecset
Kilátás az erkélyünkről
Keressétek a (legalább) 3 sirályt a képen
Mecset, zászló, sirály, gerle együttállás
Zoomoltam fotó közben
A CS szobánk
Edirne
Vettem kalapot és inget Edirnében. Így elviselhető a napsütés.
Sunyi mikroragyák. Simának tűnik, de valahogy alig gurul a bringa rajta.
Magyarország pedig Magyarisztán. A "P" betűs városnak adtunk egy másik nevet. Tippeket kommentbe várjuk.
Ezt sütöttük, Emre szerint nagyon finom, nekünk kicsit fűszeres és erős.
Sátorhely (már tényleg csak hely)
Cowboy a fűben
Kitört. Már nem először.
Kikalapálja kőbaltával
Erre felé elég sok katonai járművel találkoztunk földön és égen.
Összefutottunk 2 német diákkal, akik Bécsből Isztambulba mentek. Együtt reggeliztünk.
Zöldkártya hol van?
A mai 2. szerelés. Kilötyögött a gumialátét a bilincs alól.
Itt megálltunk netezni, mire jött egy fiú az asztalon látható tányérral, hogy az anyukája sütötte nekünk. (Pinarhisar)
Jó helyre célzott a madár, így legalább nem romlik a napelem teljesítménye.
Minden városban van rakétakilövő
Sok szeretettel Csávónak (Tövöreveksz, mövöreveksz!)
Vize
Kaptunk ilyet is egy bácsitől az utcán. Olyan, mint egy kis alma vagy egy nagy éretlen cseresznye. Magja olyan, mint a cseresznyének. Finom. Kommentbe várjuk, hogy mi ez.
Sarayban házat bontottak
Sátorhely 2010.05.06.
Sátorhely Saray után
Itt már nem célzott jól a madár
Kütyümütyüzés
Fel-le, fel-le - nagyon fárasztó, ráadásul tapad az út a rücskök miatt
Drága a benzin, 480 Ft/l körül
Ezt a helyet már sötétedés után találtuk
Pók ilyen lyukakba megy be
Megpillantottuk a Fekete-tengert
Isztambultól már 35km-re elkezdődött a város
Lakópark és mecset
Iszonyat építkezések folynak, teherautók rohangálnak mindenfele. Olyan érzésünk volt, mintha itt autó helyett teherautóval járna mindenki.
Az már ott Isztambul, bazi nagy város
Ingnyak, Zsófi szerint hajléktalan szagú, Félix szerint még patyolat tiszta és kibírja végig a túrát mosás nélkül
A reptér mellett tekertünk el, percenként jöttek a repcsik
Iroda a Márvány-tenger partján, találtunk wifit
A parton mindenki ilyen húst sütöget. Finom illatok terjengtek, nekünk meg éhesen csorgott a nyálunk
Háttérben - simán sütögetnek a bringaúton is
Vicces mamika a járógépen
Háttérben már Ázsia
Ayasofya müzesi
Sultanahmet Camii (Kék mecset)
Nuri, az isztambuli CS vendéglátónk. Reggeli: újságpapíron a földön, stílusosan törökülésben.
Biciklistabarát kisváros
1 líráért etethetsz madarat búzával - mi nem dőltünk be a cselnek
Taksim nevű tér Isztambulban
Az itteni Váci utca, csak kicsit nagyobb tömeggel
Az a villamos ott megy ám!
Motoros kutya napszemüvegben
Dürüm Tavukot ettünk
Kicsit máshogy nézett ki a kaja, mint a képen
Lehetett sós uborkát venni az utcán
Durva lehet itt eladónak lennni ebben az aluljáróban - nincs oxigén
Mosakosás a mecset udvarának közepén
Mi sajnos alig fogunk látni valamit Törökországból
Sült Misi
Zsófi kendőt próbál, itt tanítják, hogy kell megkötni
Nem is a mecset kék, hanem az ég
Végül ezt a kendőt vette
Plafon
Iszonyat lábszag volt itt bent!
Mivel rövidgatyában voltam, és az a szabály, hogy lábat el kell takarni, csak ilyen kölcsön szoknyában jöhettem be
Belaktuk a szobát :) Volt minden: külön szoba, wifi, mosás, mosakodás
Itt laktunk Isztambulban
A Boszporusz partján
Műszerfal - ott a nyomkövető kütyü is
Ikarus busz itt is van
Nem engedtek át a hídon Ázsiába! Stopppolnunk kellett egy furgont. Ez a kép már Ázsiában készült :)
Do not try this at home + aggódó anyukák ne nézzenek ide
Búcsúkép Európáról (túlsó part)
Ekmek = kenyér - nagyon finom errefelé
A látszat ellenére nem döglött, csak ott döglött
biciklis barnulás - hülyén fogok kinézni a strandon
leborult egy karton eper
Ki se merték írni, olyan meredek volt! (20% legalább, mert csak síelve tudtunk 1/1-ben feljönni)
Pihi kaja után
Itt kajáltunk - persze hozott anyagból dolgoztunk
Zsófi itt síel (szlalomozik) felfelé
megmentettük
Zsófi főz első ázsiai szállásunkon: ketchupos tészta feljavítva egy kis hagymával, fokhagymával, paradicsommal, fűszerrel
Sahilköy, itt értünk le a Fekete-tengerhez
Ez a kis út még a térképünkön sincs rajta, de a GPS-ben benne volt
Sile beach
Itt fürödtünk is, de Zsófi csak bokáig, hideg volt a víz, a homok viszont már forró
Silében
Átemeltük az árkon a bicajokat, segítettek
Pár kilométeren ilyen földút volt
Oda legurultunk, aztán megint fel...
Egész nap csak meredek fel-le volt, nagyon fárasztó (1050 m szintemelkedés, úgy, hogy elvileg a parton mentünk...)
Itt le (de satufékkel, mert göröngyös!), ott fel (1/1-ben) - mindkettő 10% fölötti. És ez ment egész nap!
Sátorállítás (előtt sátorrúd állon egyensúlyozás)
Part menti síkság! Ma szinte többet mentünk föl-le, mint előre.
Tengerre néző lakosztály - ideális sátorhely!
Agva - itt nincs olyan jó strand, mint Silében volt! Eddig Sile volt a legjobb.
Az ilyen út menti kutak életmentőek a nagy melegben! Frissítő mosdás + ruha és kalap bevizezés
Elesett - ma már másodszor, ez a végkimerülés jele. :) (Első esés: amikor meg akarta igazítani a napelememet menet közben és nekemjött)
Kicsit izzadt... Lerakódott a só
Egész zöld a táj - útban Kandira felé. Jókat gurultunk ezen a napon! (május 12.)
Piac Kandirában - cigánygyerekek zsongtak körülöttünk, és mindenki ufónak nézett minket
A hegyek mögött van a tenger
Couchsurfing! :)
Megkérdezték, merre megyünk, mi meg azt, hogy itt sátorozhatunk-e a kertben... :)
Kokszos arcú sátras cigánylány
Palacsintasütés kőalátéttel, hogy ne olvadjon meg az asztal (jó meleg lett utána a kő)
Ma is 977 métert másztunk felfelé, de már nem volt olyan meredek.
Azon a kis füvön sátoroztunk. A házban 50 líra lett volna. Dobberman a jobb alsó sarokban!
Vendéglátó bácsi
Itt valami épül, szerintem nem autópálya
Érdekes nevű települések vannak errefelé. Büyük = nagy, a többit nem tudjuk :)
Hello! What's your name? Where are you from?
És magyarul?
Ott hátul látszik, hol gurultunk - hogy aztán ismét jót mászhassunk (tolhassunk) felfelé...
vízen úszó étterem - itt ettünk volna libamájat, ha ingyen lett volna :)
Mecsetecske Denizköyben
Ilyen szép volt a táj, elvileg a tengerparton mentünk, de nem látszott a tenger, és erős szembeszél fújt.
Karasu előtti folyótorkolat
Karasu beach, nagy a tömeg. Egyébként elég jellegtelen az itteni strand, Sile sokkal jobb volt!
Modern mecset Karasuban
gyilkos karók - értelmetlen fel-lék (azaz sok fel-le)
Sátorhely - megint elfelejtettem a sátrat lefotózni, de esküszöm, hogy itt állt. Még látszik is a hűlt (vagy felforrósodott) helye
Paradicsom, hagyma, fokhagyma - ez minden étkezésnél standard
Naponta egyet esz
Egy benzinkút mellett jó helyet találtunk reggelizéshez - valahogy mindig sikerül asztalnál és padnál enni
Napelemrögzítés új rendszer szerint
Már a GPS sem bírta a meleget
Itt még ment a gyilkos fel-le ott a hátsó dombokon
Itt pedig száguldottunk, emelkedő nélkül
Egy csomó ilyen tragacs rohangál errefelé
Készül egy új út
Hátul az ott már Eregli
Kavicsocska
Alapli
Bulent, a CS host
Irtó cuki volt. Szerintem elvesztette a mamáját és nem tudta eldönteni, hogy közel akar-e jönni, vagy nem. Megfogni nem lehetett, attól túlságosan félt.
Eregli belvárosa
Héraklész
Eregli by night
Kettőt is aludtunk itt
Eregli CS
Kilátás az erkélyről
A harmadik emeleten laktunk
Indulás előtt
Eregli után
Itt a cukros takonyban úszó gyümölcsdarabokat hívják lekvárnak
A térképen nem jelzett 500-as hágó Eregli és Zonguldak között
Táj a szárazföld felé
Táj a tenger felé
Zsófi csomagja csak optikailag nagyobb
Modern rakétakilövő
Itt ilyennel járnak boltba - legalábbis az az érzésünk, mert annyival találkozunk egy nap
Névnapi csokor
Megálltunk ennél az öbölnél
Csak ő ment be (a jéghideg vízbe)
30 fok - kendő, kabát, hosszú nadrág, röpi
Habzsi-dőzsi :-)
Háttérben Zonguldak
Az alagút előtt megálltunk feltenni a lámpákat
"Értse meg, anyuka, itt a 2000!" - Csak nem akartam az alagútban megállni fotózni a 2000.0-t
Akkora a hajó, mint egy lakópark
Hold - Vénusz együttállás